Pár perce kikerült az oldalra a véglegesnek szánt konferencia program az időbeosztással, illetve az egyes programpontok részletezésével. A blokkokról olvasható egy rövid ajánló, s ugyanott a beszélgetés résztvevőinek listája is megtalálható. További hír, hogy a jelentkezést le kellett zárnunk, pár nap alatt ugyanis elértük a 200 fős terem kapacitását.
Hiába jó egy ötletünk, hiába lesz belőle jó szolgáltatás, és hiába van meg a tőkénk az első időszakra, nem leszünk könnyen sikeresek, ha nem ismernek bennünket. Ezért aztán a reklám kell, a reklám fontos. De milyen reklámot csináljon egy startup cég? Oldja meg saját maga, házon belül? Vagy keressen hozzá szakembert?
Meghívtunk néhány olyan szakembert, akinek a munkája valamilyen módon kapcsolódik a reklám világához. A tematika talán kicsit egyedinek tűnhet, de nem volt cél a szokásos sablonok ismételgetése, inkább egyfajta ötletelés, egyfajta látásmód kialakítása. Aztán meglátjuk majd, hova visz a beszélgetés.
A beszélgetést én vezetem (Berényi Konrád, Onlinemarketing.hu). Beszélgetőtársaim pedig Szántó Balázs a Noguchi-tól (a PR a szakterülete), Keresztúri Gergely az iProspect-től (keresőmarketing), Nagygyörgy Miklós a Network.hu-tól (ő az ügyféloldal, de majd erről kicsit többet a bevezetőben a konferencián), Kaizer Gábor a Revision-tól (szóbeszéd marketing) és Dévai Zoltán (ügyfélkapcsolati tanácsadó).
Rengeteg a jónak tűnő ötlet. Ezekből néhány megvalósul, de meglehetősen ritka az olyan vállalkozás, mely valóban sikeres is lesz. Sok startup elképzelése az, hogy csinálunk egy jó szolgáltatást, aztán jönnek a látogatók, és majd reklámokból befolyik a szolgáltatás fenntartásához, meggazdagodáshoz szükséges összeg – azonban pont ez az a modell, mely a legkevésbé fog működni egy kezdő vállalkozás esetén.
Egy rövid prezentációban ejtünk szót arról, hogy milyen online üzleti modellek léteznek egyáltalán, majd egy beszélgetés keretében néhány – ma már sikeres – cégvezető mesél a kezdetekről. Honnan jött a vállalkozási ötlet? Milyen modellt alkalmaztak? Vajon mi lehetett a sikerük kulcsa? Milyen további terveik vannak? Mennyiben érinti őket a válság és milyen tanácsaik vannak a mostani startupoknak?
A téma moderátora Petényi Márk. Tervezett résztvevők:
- Bártházi András, Wish
- Báthory Attila, Investech Kft.
- Sopov István, Adaptive Media Kft.
- Trentin Tamás, Hírek Média Kft.
Továbbra is releváns kérdés a hazai startup cégek indításához szükséges finanszírozás megszerzése. Ezek közül ma a kockázati tőke bevonását tűztük napirendre. Gyakorlatorientált beszélgetést fogunk folytatni befektetőkkel, tanácsadókkal, melyben a befektető bevonásához szükséges alapvető ismereteket foglaljuk össze egyfajta rövid útikalauzként, két esettanulmánnyal színesítve.
Szót ejtünk egy 2009-ben megnyíló új programról (Jeremie: Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises), mely végre nem állami pályázatok formájában kerül elosztásra, hanem befektetőkön keresztül nagyságrendekkel több cég elindulásához járulhat hozzá, legalábbis reményeink szerint.
A téma moderátora Nagy Péter (europeanspinoff.com). A tervezett résztvevők:
- Alpek István, igazgató, AD Capital
- Bruckner Zoltán igazgató, Primus Capital
- Kohut Gergely igazgató, iEurope
- Dr. Erdei Sándor vezérigazgató, DBH Group
- Zoltán Csaba vezérigazgató, START Zrt.
A Facebook térnyerésének, az iWiW API nyitásának, valamint a iPhone sikerének köszönhetően egyre többet hallunk a különféle új alkalmazás fejlesztési platformokról. A beszélgetés során, mind az alkalmazás fejlesztői (Kis Gergely – EuEdge, Kaizer Gábor – Division3, Szántó Gábor, Szabó Gergely – Sodapop), mind a platform fejlesztői oldalt (Benedict András – iWiW) megszólaltatjuk és beszélünk a technikai lehetőségekről, nehézségekről, eszközökről. Majd a csapat Ihász Ingriddel (Arcus) kiegészülve arra keresi a választ, hogy miért is érdemes ezeken a platformokon fejleszteni és kik a várható célközönség, illetve kik használják, fogják használni ezeket az alkalmazásokat.
Az első év még itthon is nehéz, pláne idegen országok ismeretlen piacain. Néhány hazai cég, bízva termékük és szolgáltatásuk minőségében mégis belevágott. Netpincér, Carnation és Ustream. Sikeres cégek újra startupként, vagy friss cég nagy ugrással. Mi a trükk, mikor érdemes belevágni, hogyan találsz partnereket, mennyire vagyunk versenyképesek, hogyan találhatunk kapaszkodót, ha úgy döntünk nekivágunk? A beszélgetésben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A téma moderátora Dobó Mátyás (Doransky). A tervezett résztvevők:
- Sziebig Péter, netpincer.hu
- Katona Ádám, ustream.tv
- Szabó Erik, carnation.hu
Ha visszagondolok az elmúlt évre, hogy milyen startupokkal találkoztam, eszembe jut pár. Aztán még és még. Aztán jönnek azok a startupok, melyekkel nem is találkoztam. Idén is összejött egy szép adag startup, s vállalták, hogy bemutatják vállalkozásukat üzleti szempontból konferenciánk résztvevői számára. Tanulhatunk egymástól, s esetleg közösen okulhatunk is majd.
A bemutatkozásokkal (melyek formátuma a meetupok öt perces előadása) az a célunk, hogy egy átfogóbb képet kaphassunk az egyes szolgáltatásokról, s kicsit beleláthassunk üzleti terveikbe, szándékaikba, módszereikbe. A következő szolgáltatások fognak bemutatkozni a konferencián (mivel még pár szereplővel függőben az egyeztetés, kis módosulások várhatóak):
Startupok bemutatkozása: izgalmas aktuális kezdeményezések
- Cseh Gábor és Melis András, futrinka.hu
- Faragó Péter, visuland.com
- Nagy Bence, moly.hu
- Séra Laci, turulmeme.com
- Farkas Szilveszter, prezi.com
- Benedek Balázs, gepelo.hu
- Szabó Péter, veledutaztam.hu
- Heilig Szabolcs. devolver.hu
- Antal Gergely, machopoker.hu
- Petrovics Péter, noba.hu
- Csuka Ádám, keresek.hu
- Győrffy Péter, geospace.hu
- Makay Mátyás, terminartors.com
A listában két olyan név szerepel aki tavaly is előadott (Győrffy Péter, geospace.hu és Makay Mátyás, terminartors.com), tőlük a többiekkel ellentétben egy olyan összefoglalást várunk majd, hogy mi történt velük az elmúlt egy évben, esetlegesen mi volt zsákutca, hol értek el sikereket, stb. A többi tavalyi résztvevőt is meghívtuk, különböző okokból azonban nem tudnak idén eljönni.
Az imént közzétettük a StartUP Konferencia idei programját, illetve a jelentkezési lapot is. A konferencia idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény lesz. Kérjük, hogy ha tudjátok, akkor támogassátok 5-10-20e Ft-tal!
Idén is megrendezzük a StartUP konferenciát, melynek időpontja 2009. március 17., kedd lesz. A helyszín, és a részletes program még egyeztetés alatt áll, itt a blogunkon egyelőre még a tavalyi információk olvashatóak.
Konferenciánk egy üzleti underground konferencia. A célja, hogy azok akik tech projekteket szeretnének megvalósítani, rendelkezzenek ehhez elég üzleti információval, és projektjeik nagyobb eséllyel valósuljanak meg – több hazai startup legyen. Egy a hazai konferenciák körében hiánypótló módon gyakorlati ismereteket átadó, interaktív platformot kínáló konferenciát szeretnénk szervezni.
A konferencián történő részvétel idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött lesz (később lehet majd regisztrálni).
Miért kell ez?
Hiányt tapasztaltunk az üzletemberek és technológusok összekapcsolásáról szóló területen. Azt látjuk, hogy rengeteg projekt indul, de nagyon kevés éri el a célját. A technológusok nem beszélik az üzleti nyelvet, az üzletemberek pedig nehezen találják meg az életképes ötleteket. Ha találkoznak és kicserélik gondolataikat, mindkét csoport hatékonyabban dolgozhat.
Időpont
2009. március 17., kedd 10.00 – 17.30
Kinek?
Nektek, avagy a technológus és üzleti rétegnek: a fejlesztőknek, projekt menedzsereknek, az érdeklődő bloggereknek, üzletembereknek, befektetőknek. Ha tervezed egy új projekt indítását vagy már bele is vágtál, ha egyetemista/alkalmazott életed mellett éjszaka hegeszted az évezred projektjét, itt a helyed. Ha befektetni akarsz és kíváncsi vagy mi történik, kik a lelkes fiatalok, és mik a nehézségeik, itt a helyed. Aztán ha mindketten itt lesztek, akkor talán találkoztok is a kávé mellett.
Program
A program részleteit később tesszük közzé. A rendezvény keretei nem változnak, kerekasztal nélküli beszélgetéseket szeretnénk. Az első blokk keretében startupok mutatkozhatnak be, meg szeretnénk meghívni a tavalyi előadókat is, meghallgatva hogyan alakult vállalkozásuk az utóbbi egy évben.
Formátum
Hatékony beszélgetések formájában egy téma körüljárása. Eredményes, baráti beszélgetéseket szeretnénk, a tavalyi renddel megegyezően 5 perc bevezető előadás, 30 perc beszélgetés, 5 perc összefoglaló előadás formában, a közönség részvételével. Ettől a startupok bemutatkozása fog eltérni, melynek során 5 perces előadások keretében beszélhetnek vállalkozásukról az előadók.
A szervezőkről
Független magánszemélyként veszünk részt a szervezésben – nem egy konkrét cég áll mögöttünk:
- Bártházi András
- Berényi Konrád
- Lemák Gábor
- Maróy Ákos
- Miskolczy Csaba
- Nagy Péter
- Terray Tamás
A szervezők közül technikai kérdésekben kereshetitek Andrást és Konrádot.
A szellemiségről
Egy undergorund konferenciát szeretnénk, amely hangulatában szakit a megszokott üzleti konferenciák hangulatával. Itt nem kell fizetni a belépőért, viszont ingyen van minden. Ha mégis támogatod az ügyet, akkor Te vagy céged hozzájárulhat a szervezés költségeihez és akkor nevedet támogatóként felolvassuk a rendezvényen. A témák kiválasztása azokat a porblémákat és kérdés felvetéseket tükrözi, amelyekkel mi, technológiai garázscégek grundolói nap-mint-nap szembesülünk. Olyan kihívások, amelyekkel szeretnénk a világot megváltani. Kihívások, amelyek mindannyiunkat mozgósítanak. Egy underground beszélgetésre, amely a jövőnket adja.
Segítséget várunk
Előadói javaslatokat, témákhoz kérdéseket szívesen látunk, írjatok kommenteket, vagy küldjetek nekünk levelet: bp-startup kukac yahoogroups.com, cc: andras@barthazi.hu
Függetlenség és ingyenesség
A konferencia költségvetését magánszemélyek és cégek dobják össze, pár tízezres hozzájárulásokkal. Cserébe “csak” annyit kapnak, hogy támogathatnak egy izgalmas kezdeményezést, illetve nevük felkerül ennek a blognak a támogatói oldalára. A támogatók jelentkezését az előbb említett email címen várjuk.
Továbbiakról
Folyamatosan frissítjük a konferenciával kapcsolatos információkat, kérjük kísérjétek figyelemmel blogunkat, ne felejtsétek el felvenni a blog feedjét az RSS olvasótokba!
Az egyes beszélgetésekrők készült videókból itt a téma felvezetését, és a beszélgetés utáni összefoglalást láthatjátok. Műszaki problémák miatt sajnos nem tudunk egyet elérhetővé tenni (A reklám szerepe: kell-e reklámozni, hol kell, hogyan kell?).
API: beszélgetés az adatforrások megnyitásáról
A reklám az üzleti modelben: bevételek és kiadások
Mit vár el a befektető, avagy hogyan juthat ma egy StartUP forráshoz?
Hogyan szereztünk pénzt: olyanok, akiknek már sikerült
