Konferencia, Helyszín, Program (2008)

Időpont: 2008 március 5.

A konferenciáról

A StartUP konferencia egy üzleti underground konferencia. A célja, hogy azok akik tech projekteket szeretnének megvalósítani, rendelkezzenek ehhez elég üzleti információval, és projektjeik nagyobb eséllyel valósuljanak meg – több hazai startup legyen. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött a megjelenés.

Hiányt tapasztaltunk az üzletemberek és technológusok összekapcsolásáról szóló területen. Azt látjuk, hogy rengeteg projekt indul, de nagyon kevés éri el a célját. A technológusok nem beszélik az üzleti nyelvet, az üzletemberek pedig nehezen találják meg az életképes ötleteket. Ha találkoznak és kicserélik gondolataikat, mindkét csoport hatékonyabban dolgozhat

Helyszín

Aranytíz Művelődési Központ (1051 Budapest, Arany J. utca 10.), a pesti belváros szívében, a Duna-parthoz közel, az Arany János és a Tüköry utca sarkán helyezkedik el. A rendezvényt a harmadik emeleti színházteremben tartjuk.

bővebben a helyszínről

Program

Az alább olvasható program sem a beszélgetőket, sem az időpontokat tekintve nem teljes/végleges, a változtatás jogát fenntartjuk.

Érkezés

9.30-10.00

Nyitás

10.00-10.10

StartUP-ok bemutatkozója: izgalmas aktuális kezdeményezések

10.10-11.00

API: beszélgetés az adatforrások megnyitásának üzleti következményeiről, lehetőségeiről

11.00-12.00 moderál: Bártházi András, miner.hu

Kávészünet

12.00-12.20

A reklám szerepe: kell-e reklámozni, hol kell, hogyan kell?

12.20-13.00 moderál: Berényi Konrád, onlinemarketing.hu

Ebéd

13.00-13.45

A reklám az üzleti modellben: bevételek és kiadások

13.45-14.30 moderál: Máth András, Ringier

Mit vár el a befektető, avagy hogyan juthat ma egy StartUP forráshoz?

14.30-15.30 moderál: Lemák Gábor, mmklaszter.com

Hogyan szereztünk pénzt: olyanok, akiknek már sikerült

15.30-16.30 moderál: Miskolczy Csaba, blogter.hu

Fórum: a szakértőktől kérdezhet a közönség

16.30-17.30

0 Responses to “Konferencia, Helyszín, Program (2008)”


  • No Comments

Leave a Reply